A Samsung képtelen nyugton maradni és már megint egy újabb adag telefont fog a nyakunkra zúdítani. Éppen magunkhoz tértünk a Samsung M8910 Pixon12 bemutatásából, ám a gyártó máris egy lépéssel előrébb jár.
Június 15-én egy nemzetközi sajtóeseményt tartanak majd, egyszerre három helyszínen, Londonban, Dubaiban és Szingapúrban. Itt mutatkoznak be a legújabb modellek, legalábbis egy olyan telefon, amely "erőt és teljesítményt" ígér nekünk. Ebből következően inkább okostelefonról lehet szó, de az nem tisztázott, hogy ez Symbian, Windows Mobile vagy épp Android telefont takar majd. Azért egy kis segítséget adnak majd nekünk, ugyanis a bemutató előtt 10 nappal, tehát június 5-én a készülék specifikációját már publikussá teszik. Ráadásként az önálló weboldalt kapott eseményen a visszaszámlálón felül nyerni is lehet, mégpedig a szerencsés rögtön megkaphatja a bemutatott mobil egy példányát, a fődíj pedig 5000 dollár.