Computex: androidos laptop az Acertől

Láthatólag komoly tervei vannak az Acernek az Androiddal, miután nem kevesebbet látnak benne, mint a fejlődés és a haladás egyik lehetséges zálogát, ami - természetesen - még a költséghatékonyságot is biztosítja az előmenetelhez.

Jim Wong, a vállalat IT-elnöke szerint "a mai netbookok még igen távol állnak a tökéletességtől, ám két év múlva már egészen más lesz a helyzet"; addig azonban "folyamatosan alakítanunk kell a mobil internet-eszközeinket, ha azt akarjuk, hogy a vásárlók továbbra is minket válasszanak".

A készülő új gépek érkezési időpontját és árát nem nevezte meg (bár ez utóbbi netbookoknál általában azért eléggé kiszámítható, főleg, ha nem kell 15-25$-t fizetnie a gyártónak az MS-nek az XP-ért), azt azonban elárulta, hogy ezekben is az Intel Atom processzorai fognak ketyegni.

Kiemelte továbbá azt is, hogy ezzel párhuzamosan megmarad a Windowsos netbook-kínálatuk is; "egyik sem fogja leváltani a másikat, a vásárlók tetszés szerint választhatják ki közülük a nekik leginkább megfelelőt".

Egyesek szerint az Android elterjedése valóban veszélyeztetheti az MS dominanciáját a netbookok terén, ám mások ezt vitatják, mondván, hogy Androidhoz egyszerűen túl kevés program áll rendelkezésre, így nagyon sok függ attól, hogy az Android mit fog tudni még felmutatni a jövőben. Akárhogy is, az Acer már eltökélte, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni az ügy érdekében.

Címkék: