HTC Hero, egy igazi hős

A HTC ma mutatta be a Hero készüléket és az ugyancsak vadonatúj Sense alkalmazást.

A HTC Sense technológia célja az emberek középpontba helyezése azáltal, hogy egyszerűbbé és természetesebbé válik a telefon működése. Az élmény három alapvető elvre épül, melyeket az emberek életének és kommunikációjának megfigyelése során alakítottak ki.

˝A HTC Hero megmutatja az emberek és az információk elérésének egyszerűbb módját. A mai telefonokkal ellentétben arra épül, hogy miként kommunikálunk, hogyan éljük az életünket˝ - mondta el Peter Chou, a HTC vezérigazgatója. ˝A HTC Sense-t a jövőbeni portfóliónk minden termékén alkalmazni fogjuk, így még egyszerűbbé válik a készülékek működtetése a felhasználók számára, és az emberek azt mondhatják: it just makes sense!˝. A HTC Sense a HTC Hero készüléket követően a vállalat teljes portfóliójában megjelenik majd.

A HTC Hero kivitelezése tartós, többek között az ujjlenyomatoknak ellenálló képernyőborításnak köszönhetően, mely a korábbinál is jobban ellenáll a szennyeződéseknek. Elsőként az iparágban a fehér HTC Hero érkezik teflonborítással, melynek eredménye egy tökéletesített, tartós, ám tapintásra mégis lágy felület. 3,2 colos kijelzőjével a HTC Hero készüléket webes, multimédiás és egyéb tartalmak fogyasztására optimalizálták, ám sikerült megtartani a kis méretet és tömeget, így kényelmesen illik a kézbe. Hardveres extrák széles skáláját vonultatja fel a telefon: GPS, digitális iránytű, gyorsulásmérő, 3,5 milliméteres sztereó jack csatlakozó, 5 megapixeles, autofókuszos kamera és microSD kártyával bővíthető memória teszi teljessé a listát. A HTC Hero-n található egy dedikált kereső gomb is, mely többet kínál, mint alapszintű keresést, és természetesebb, az összefüggésekre koncentráló lehetőségeket kínál. Ennek segítségével kereshetünk Twitteren, a telefonkönyvben a kapcsolatok között, a mailboxban a levelek között, vagy a Hero bármely más alkalmazásában. Az innovációra és az emberek életének javítása iránti szenvedélyre alapozva a HTC az egyén köré építi a mobil élményt.

A Sense, mely a HTC Hero modellben debütál, és amely ezt követően minden új készüléken elérhető lesz, három alapelvet követ: Make it Mine (Önmagadra szabva), Stay Close (Akikről mindent tudni akarsz) és Discover the Unexpected (Élvezd a meglepetéseinket). Az elv - a gyártó szerint - azt hangsúlyozza, hogy HTC telefonunk nekünk készült, általunk. A HTC arra bátorítja a felhasználót, ő maga szabja meg, miként szeretné elérni az életében fontos szerepet játszó embereket vagy a telefonjában található tartalmakat a számára legkényelmesebb módon. Ez egyesek számára azt jelenti, hogy egy pillanat alatt átlátható widgetek kerüljenek a kezdőképernyőre, amelyek olyan tartalmakat jelenítenek meg, mint a Twitter bejegyzések vagy az időjárás, míg mások az üzlethez kapcsolódó információkhoz akarnak gyors hozzáférést: a levelekhez, a naptárhoz vagy a világórához. A HTC újdonsága a ˝scenes˝ (alkalmak) elnevezésű új profil-beállítási lehetőség, amelynek segítségével különféle testreszabott tartalom-profilokat hozhatunk létre egyes funkciókra vagy időszakokra. Manapság az életünkben szereplő emberekkel való kapcsolattartás azt jelenti, hogy számos kommunikációs csatornát és alkalmazást kezelünk egyszerre: telefonhívásokat, e-maileket, SMS-eket, képeket, állapotfrissítéseket stb.

A HTC Sense új megközelítést képvisel azáltal, hogy ezeket a kommunikációs csatornákat integrálja egyetlen nézetben, melynek segítségével még közelebb maradhatunk a számunkra fontos emberekhez. A HTC Sense segítségével barátaink Facebook fotói és állapotfrissítései a Flickr fotóival együtt szerepelnek az SMS-eik, e-mailjeik és híváslistájuk mellett, egyetlen nézetben. Életünk számos élményét megtapasztalni kell, nem megmagyarázni. A HTC Sense arra fókuszál, hogy ezeknek az egyszerű, mégis innovatív élményeknek széles tárházát nyújtsa a telefonon, arra, hogy pillanatnyi örömet és vidámságot nyújtson. Lehet ez egy olyan alapvető dolog, mint a bejövő hívás némítása egyszerűen, a telefon kijelzőjének föld fele fordításával, vagy egy olyan vizuális plusz, mint az ablaktörlő, ami az esőt jelképezi az időjárás-előrejelzésben. A HTC Sense különböző ˝perspektívákat˝ is tartalmaz, melyekkel többféle új módon nézhetjük a tartalmainkat: e-maileket, fotókat, zenéket, vagy a Twittert.

HTC Hero - Technikai adatok

Processor Qualcomm® MSM7200A™, 528 MHz
Operating System Android™
Memory ROM: 512 MB
RAM: 288 MB
Dimensions (LxWxT) 112 x 56.2 x 14.35 mm ( 4.41 x 2.21 x 0.57 inches)
Weight 135 grams ( 4.76 ounces) with battery
Display 3.2-inch TFT-LCD touch-sensitive screen with 320x480 HVGA resolution
Network HSPA/WCDMA:
900/2100 MHz
Up to 2 Mbps up-link and 7.2 Mbps down-link speeds
Quad-band GSM/GPRS/EDGE:
850/900/1800/1900 MHz
(Band frequency and data speed are operator dependent.)
Device Control Trackball with Enter button
GPS Internal GPS antenna
Connectivity Bluetooth® 2.0 with Enhanced Data Rate and A2DP for wireless stereo headsets
Wi-Fi®: IEEE 802.11 b/g
HTC ExtUSB™ (11-pin mini-USB 2.0 and audio jack in one)
3.5 mm audio jack
Camera 5.0 megapixel color camera with auto focus
Audio supported formats MP3, AAC(AAC, AAC+, AAC-LC), AMR-NB, WAV, MIDI and Windows Media® Audio 9
Video supported formats MPEG-4, H.263, H.264 and Windows Media® Video 9
Battery Rechargeable Lithium-ion battery
Capacity: 1350 mAh
Talk time:
Up to 420 minutes for WCDMA
Up to 470 minutes for GSM
Standby time:
Up to 750 hours for WCDMA
Up to 440 hours for GSM
(The above are subject to network and phone usage.)
Expansion Slot microSD™ memory card (SD 2.0 compatible)
AC Adapter Voltage range/frequency: 100 ~ 240V AC, 50/60 Hz
DC output: 5V and 1A
Special Features G-sensor
Digital Compass

Címkék: