Android Live CD

A Google Android operációsrendszeréről már rengeteget hallhattunk: a szoftveróriás által készített megoldás főként az okostelefonokat célozza meg. Annak ellenére, hogy a termék telefonokhoz lett eredetileg kifejlesztve, már számos netbook gyártónak is felkeltette az érdeklődését, akik be is jelentettek néhány új készüléket, amelyeknél az Android operációsrendszer is választható opció lesz. A gyártó ezen kívül egy másik nagyszabású projekt fejlesztésén is munkálkodik: Chrome OS néven a következő év második felében egy kifejezetten netbookok számára kifejlesztett Linux alapú operációsrendszert dob piacra, ami nem csak ingyenes, de rendkívül gyors és biztonságos is lesz.

Ez a szoftver erősen webközpontú megoldásnak minősül, azaz a felhasználók internetezéssel kapcsolatos mindennapi igényeinek kielégítésének érdekében készül. Jó hír, hogy azok, akik szeretnék az Android operációsrendszert működés közben is látni, illetve esetleg kipróbálni, azoknak most lehetőségük nyílik rá, ugyanis a cég kiadott egy LiveCD-t, amelynek letölthető képfájlját CD-re írva, majd arról a rendszert bebootolva bárki kipróbálhat. Az operációsrendszer virtuális környezetből is futtatható, akár még egy USB-s pendrive-ról is.

A letölthető képfájl a v0.2-es verziószámot viseli, és még béta minősítéssel sem rendelkezik, így könnyen lehet, hogy a próba során kisebb-nagyobb hibákba ütközünk. A vállalkozó kedvűek innen tölthetik le az Android OS x86 Live változatát. A Google szakemberei most főként a Chrome OS fejlesztésével vannak elfoglalva, de terveik szerint a nem is oly távoli jövőben kiadnak majd egy újabb verziót a PC-n futtatható x86-os Android OS-ből.

Címkék: